• Salming OB1 mérkőzések

    2018. 09. 15. DEAC - Phoenix Wizards 4-4
    2018. 09. 22. Origo SE - DEAC 4-14
    2018. 09. 28. DEAC - SZPK-DESEF Komárom 3-6
    2018. 10. 06. IBK Cartoon Heroes - Kinizsi - DEAC 9-9
    2018. 10. 28. Ares HC - DEAC 3-13
    2018. 11. 03. DEAC - Phoenix Fireball 2-16
    2018. 11. 24. Phoenix Wizards - DEAC 6-10
    2018. 12. 22. DEAC - Origo SE 7-5
    2019. 01. 05. DEAC - IBK Cartoon Heroes - Kinizsi 9-5
    2019. 01. 12. DEAC - Ares HC
    2019. 01. 19. Dunai Krokodilok SE - DEAC
    2019. 01. 26. Phoenix Fireball - DEAC

  • Nincsenek következő események.

Home / Hegyi-Barczi Kata / Volt egyszer egy női csapat – Hegyi-Barczi Kata

Volt egyszer egy női csapat – Hegyi-Barczi Kata

A korábbi női csapat egyik fontos láncszeme volt Barczi Kata, aki debreceni egyetemi tanulmányai mellett a cívis floorball életben is aktív szerepet vállalt. Most már dr. Hegyi-Barczi Katalinként válaszolt kérdéseinkre.

– Mátraderecskei lányként hamar elkerültél otthonról. A középsikolai évek alatt megismert floorball mennyire nyitott új világot számodra?

– Valóban, 14 éves koromban elkerültem otthonról es belekóstoltam a kollégiumi életbe. A középiskola első évében a kézilabda játszott meghatározó szerepet az életemben, de sajnos úgy éreztem a tanulással hosszú távon nehéz lesz összeegyeztetni, így abbahagytam. Ezután két év csapatsport nélkül telt el, ami nagyon hiányzott. Ekkor ismerkedtem meg középiskolámban, az egri Neumannban a floorball-lal és látogattam a délutáni edzéseket, illetve a hétvégi meccseken szurkoltunk a MEISE csapatainak. Magával ragadott ez a dinamikus, pörgős játék és végre újra csapatban sportolhattam.

– Az egyetemi éveket Debrecenben töltötted és az éppen formálódó csapatba csöppentél. Hogyan emlékszel a kezdetekre? Hogyan élted meg, hogy fontos láncszemként számoltak veled?

– Tisztan emlékszem az első edzésre a Vörösmartyban. Izgalommal vártam, hogy milyen lesz, hiszen akkor még  senkit sem ismertem ott. Az öltözőben Dubicz Andi, Gyollai Niki es Varga Orsi „vártak”, akikkel szinte rögtön megtaláltuk a közös hangot. Ezután szerintem egy nagyon szép időszak következett a debreceni női csapat életében. Új emberekkel bővültünk, mindenki próbálta a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani és talán ami a legfontosabb, mint csapat formálódtunk. Az, hogy fontos láncszemként számoltak velem ösztönző és természetesen megtisztelő, jó érzés volt, főleg úgy, hogy idegenként csöppentem a csapatba.

– Éveket tölöttél a DFSE kötelékében, az itt született kapcsolatok pedig nem csak a floorball pályára korlátozódtak. Mégis, mit adott neked az akkor itt kialakult közösség?

– A debreceni családomat. 🙂 Úgy kezdtem egyetemi éveimet Debrecenben, hogy senkit nem ismertem a városban. A szüleim, nővérem távol voltak, nagyon hiányoztak, és a DFSE nyújtotta kis közösség otthont adott. Szerencsésnek érzem magam, hogy részese lehettem ennek az egésznek, hiszen a mai napig tartó barátságok, ismeretségek szövődtek akkor.

– Fogorvosként végeztél a Debreceni Egyetemen. Adódik a kérdés: szerinted mennyire nehéz összeegyeztetni a felsőfokú tanulmányokat és az élsportot? Akinek esetleg fájdalmai lennének, hol fordulhatnak hozzád segítségért?

– A szorgalmi időszakokat el sem tudtam volna képzelni a heti 2-3 edzés és a hétvégi meccsek nélkül. Ekkor tudtam teljesen kikapcsolni. Azt gondolom, ahhoz, hogy valaki szellemileg jól teljesítsen szinte kötelező a sport, az pedig csak plusz energiát ad, ha az ember ezt csapatban és jó társaságban teheti ezt meg. A vizsgaidőszakok kicsit nehezebbek voltak, ott sok esetben mérlegelnem kellett és volt, hogy nem tudtam edzésre vagy meccsre menni.

Budapesten praktizálok a 11. kerületben. Ez itt nem a reklám helye, de természetesen ha bárki fogorvosi segítségre szorul bátran keressen meg, segítek és ígérem nem fog fájni! 🙂

– Akkor is itt voltál, amikor egyre fogyatkozó létszám mellett még működött a női csapat, majd te is kipróbáltad magadat máshol is. Összességében hogyan tekintesz vissza floorballos pályádra?

– Igen, az utolsó évemben a budapesti CH csapatában is kipróbáltam magam. Azonban az élet úgy hozta, hogy egyetemi éveim után Tokajba kerültem rezidensként, így sajnos abba kellett hagynom a floorballt. Összességében csak pozitív élményekkel tekintek vissza a floorballos évekre, rengeteg pluszt adott és a mai napig szívesen megyek nézőként meccsre, ha időm engedi.

– Nálad a floorball mondhatni családban marad: férjed, Hegyi Zoltán is több szezonon keresztül élvonalbeli játékos volt. Mit szólnátok hozzá, ha később fiatok is azzal állna elő, hogy ezt a sportot űzze?

– Mindenképp örülnék ha kipróbálná majd a floorballt (is). Aztán ha ő úgy dönt, hogy ezt a sportot szeretné űzni természetesen támogatni fogjuk.